Új sportpályával gyarapodott Kispest

Múlthét hétfőn avatták fel a Vass iskola és a Kispesti Női Kézilabda Klub új kézilabdapályáját az iskola udvarán. Burány Sándor országgyűlési képviselő és több önkormányzati képviselő is jelen volt az ünnepségen, amelyet táncprogram és serdülő bemutató mérkőzés színesített.

Ertelné Csák Judit igazgató az iskola életében meghatározó eseménynek, kitüntetésnek nevezte, hogy a Vass iskola új sportpályát kapott, és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) „Kézilabda az iskolában” programjának partneriskolája lett. Beszámolt egy „plusz jutalomról” is: az önkormányzat megcsináltatta az iskola ebédlőjének ablakait. Az igazgató megköszönte Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, fejlesztéspolitikai tanácsnok közreműködését a pálya megvalósításában, a Magyar Kézilabda Szövetségnek és az önkormányzatnak a támogatást, a Kispesti Női Kézilabda Klubnak (KNKK) pedig, hogy megvalósulhatott az álom.

Béki-Nagy Bertalan, a KNKK elnöke úgy fogalmazott, hogy a klub életében nagy esemény, hogy elkészült a pálya, „elkezdhetünk dolgozni”. Dódity Gabriella elmondta, az MKSZ állami támogatással indított 3 milliárdos rekortán pályaépítési programjának egyik állomása a Vass iskolában lévő pálya.

Az új kézilabdapályát Gajda Péter polgármester és Dódity Gabriella avatta fel, majd Béki-Nagy Bertalannal együtt adták át a tavalyi év legjobb utánpótláskorú játékosainak (Kispesti Oroszlánok) a díjakat.

kispest.hu

Érdekel minket a Te véleményed is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük