Rendőrségi hírek

A társát még keresik

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nagyértékű órákat, drágaköveket és ékszereket lopott el három férfi Kispesten egy autó csomagtartójából.

Egy nő tett bejelentést 2020. január 6-án, hogy 15 óra körül egy XIX. kerületi bevásárlóközpont parkolójában egy számára gyanús férfit látott, majd üvegcsörömpölést hallott. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy ismeretlen elkövetők egy ott parkoló autó hátsó szélvédőjét betörték és a csomagtartóból elloptak egy hátizsákot, benne közel ötmillió forint értékű órákkal, ékszerekkel és drágakövekkel. Az autó tulajdonosa becsüsként dolgozik, ezért voltak nála az értékes tárgyak. A rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a bűncselekményt három férfi követte el, akik kifigyelhették a tulajdonost, amikor a csomagtartóba pakolt.

A kispesti nyomozók a kamerafelvételek elemzését követően megállapították annak az autónak a típusát és rendszámát, amivel a három elkövető a bevásárlóközponthoz ment, majd a járműkereskedő cég tulajdonában lévő autóra körözést adtak ki. A gépkocsit április 22-én a IX. kerületi járőrök vették észre és állították meg, az autó vezetőjét, a 48 éves budapesti H. Attilát pedig előállították. A férfinél tartott kutatás során 260 ezer forintot foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök az eljárásban azonosították a másik két feltételezett elkövetőt, a 19 éves Andrejkovics Sándor Attilát, és a 35 éves Balogh Andrást is, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki.

 

A nyomozók H. Attilát lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, két társát elfogatóparancs alapján keresik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható Andrejkovics Sándor Attila és Balogh András tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

Olvassa el ezt is
Szerencsésen megkerült. Nem történt baja

A rendőrök egy kispesti bevásárlóközpontban találták meg a gyereket. Egy XVIII. kerületi édesanya 2019. szeptember 1-jén bejelentette, hogy a 12 Elolvasom

Telefont lopott egy kispesti kávézóból, nem egyedül tette

Telefont loptak egy kispesti kávézóból A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az egyelőre ismeretlen férfi 2019. július 26-án 19 óra Elolvasom

Keresik Olexa Leventét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 14 éves Olexa Levente ügyében. A kisfiú édesanyja, Elolvasom

Autót mosni ment lopással végezte

Benyúlt az autóba és lenyúlta a taxis pénztárcáját. A tulaj mindebből semmit nem vett észre. Csak utólag.  Egy ismeretlen férfi Elolvasom

Hatástalanították a bombát

Még vasárnap dél előtt sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Bozsik Stadionnál talált bombát - tájékoztatta a honvédség tűzszerész Elolvasom

Ajándék bilincs Valentin napra

Egy drogterjesztőt fogtak el február 14-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai. Vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket a Te véleményed is!