Volt már dolga a ferencvárosi parkolási ügyekkel, most nálunk ad tanácsot

A Péter

Facebook posztjában taglalja Paróczai Anikó a kerület momentumos önkormányzati képviselője, hogy ferencvárosi parkolási botrányban is szereplőként felmerülő Pál Tibor tanácsadóként működik együtt a kispesti önkormányzattal parkolási ügyekben. Havi bruttó 140 ezerért.

A júniusi teljesítési igazolása alapján Pál parkolási ügyben is jegyez már egy tanulmányt, ami azért érdekes, mert a neve felmerült a ferencvárosi parkolóbotrány kapcsán – írja a 24.hu

Mint ismeretes a IX. kerületben üzemelő parkolóautomaták sorszám nélküli jegyeket adott ki és a befolyó összeg egy észének holléte ismeretlen volt. Százmilliókkal károsították meg az önkormányzatot. Az ügyben felmerült Pál Tibor, Hidasi Gábor és Hidasi Gyula neve is, miután bojkottálták a probléma megoldását.

Paróczai Anikó szerint

Biztosan sokan emlékeztek a néhány éve Ferencvárosban kirobbant parkolási mutyira, melynek egyik szereplője az a – helyi MSZP elnökként a fidesszel összejátszó, a Budapest Park helyére parkolót álmodó – Pál Tibor volt, akit az esetet követően, 30 év után kiszavaztak a ferencvárosi képviselők soraiból. A történet dióhéjban arról szól, hogy Ferencvárosban több parkolóautomata hamis, sorszám nélküli (vagyis az elszámolásba nem beleszámító) parkolójegyeket adott ki.

Ez a gyakorlat végeredményben százmilliókkal károsította meg a kerületet, de az is kiderült, hogy a parkolást üzemeltető cégek tulajdonosi láncának végén az a Borsi Imre áll, aki egyébként a Centrum Parkoló Kft. milliárdos parkolási csalási botrányának hatodrendű vádlottjaként ismert.Ha van tehát gyakorlat és minta, amelyet maximum elrettentő példaként érdemes ismerni egy kerületi parkolási rendszer létrehozása előtt, az a ferencvárosi.Ehhez képest, mit gondoltok, ki ad tanácsokat Kispestnek “a “kerületben kialakult parkolási gondok megoldása érdekében”? T

alált, süllyedt. Pál Tibor, egyenesen Ferencvárosból!A szocialista ex-képviselő havi bruttó 140 ezer forintot kap, ezért cserébe pedig már le is tett az asztalra egy “előzetes tanulmányt”, amelyben értékeli a kerület parkolási helyzetére adható “megoldási lehetőségeket”. Ebben a “tanulmányban” Pál javaslatot tesz a kispesti parkolási rendszer megvalósításának finanszírozására és működtetésére is.Az elkészült anyagot kikértem a jegyzőtől, és miután elolvastam, egyértelművé vált, hogy két ismert parkolásüzemeltetési cég (egy óra forgalmazó és egy szoftver forgalmazó) promóciós anyaga köszön vissza belőle.

Kézműves termékek webáruháza

Arról nem is beszélve, hogy két éve (2019 áprilisában) az önkormányzat egyszer már készíttetett egy Kispestre szabott tanulmányt a Mobil City Mérnöki Tanácsadó Bt.-vel, ami nyilvánosan elérhető a Kispesti Önkormányzat weboldalán. Mivel a helyzet a fenti körülmények alapján minimum zavarosnak tűnik, a múlt heti testületi ülésen rákérdeztem Gajda Péter polgármesternél arra, napirenden van-e a kispesti parkolási rendszer felülvizsgálata, átalakítása. Ő azt válaszolta, hogy bár polgármesteri programjában szerepelt a felülvizsgálat terve, jelenleg senki nem foglalkozik ezzel az önkormányzatban. Ezt követően privát úton is érdeklődtem nála, hogy miképp végezhet mégis tanácsadói munkát Pál Tibor parkolási ügyekben, ha nincs napirenden a kérdés, de eddig nem válaszolt.

Pál ráadásul nem csak parkolással kapcsolatban, de a Galvani-hídhoz tartozó úthálózatról is adott tanácsokat a kispesti önkormányzatnak. Tette ezt ráadásul éppen idén májusban, vagyis akkor, amikor nagy vihart kavart a nyomvonal, amely jelentős fakivágásokkal járt volna.

Ez a történet is megmutatja: a 2022-es választás tétje sokkal nagyobb annál, sikerül-e leváltanunk a Fidesz mérgező rendszerét. Itt teljesen új arcokra, egy merőben új Magyarországra van szükség.

Olyan rendszerre, amelyben bukott politikusok nem mehetnek át simán egy másik kerületbe tanácsadónak egy olyan kérdés kapcsán, amelyet a saját önkormányzatukban százmilliós veszteséggel sikerült megoldaniuk.Ha hiszel abban a Magyarországban, ahol a spanyol villáját eltitkoló Kránitz Krisztián és a parkolási mutyiban utazó Pál Tibor sem maradhatna a politikai élet részese, ha azt tartanád korrektnek és igazságosnak, ha az ún. ellenzék nem adhatna menedéket a saját korrupt, lejáratódott embereinek, ha átláthatóbb közéletet és elszámoltatható politikusokat szeretnél, akkor támogass az előválasztáson!

Az első lépés a változáshoz ugyanis az, hogy az ellenzéken belül is többségbe kerülnek azok, akik szerint a korrupciónak nincs színe.

“PÁL-FORDULAT” A KISPESTI PARKOLÁSBAN? Biztosan sokan emlékeztek a néhány éve Ferencvárosban kirobbant Parkolási … Közzétette: Paróczai Anikó – & nbsp; 2021. július 19., hétfő


Érdekel minket a Te véleményed is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük