Kispest Önkormányzatának válasza Hadházy Ákos állításaira

Két nappal ezelőtt ígértük, hogy Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kispesti járdaépítésekkel és a kerület hitelfelvételével kapcsolatos vádjaira részletes cáfolatot adunk. Az elmúlt napokban a dokumentumok áttekintésével, a szakemberek meghallgatásával és a helyszínen történt ellenőrző mérésekkel állítottuk össze válaszunkat. Ennek alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy Hadházy Ákos képviselő valótlanságokat állított. Összességében megállapítható, hogy a képviselő által említett és jelentős túlárazásról szóló vád egyáltalán nem igaz.

A Hadházy Ákos vádjaiban felmerülő, objektív mérésekkel ellenőrizhető megrendelések esetében, pontos utólagos mérés során megállapítottuk, hogy az átadás-átvételi dokumentációkban és a számlákban szereplő, az átadás-átvételkori tételes felméréseken alapuló mennyiségek a valóságnak megfelelőek voltak. Egy utólagos ellenőrzés keretében végzett felméréssel is megállapítottuk, hogy a képviselő állításaival szemben ezeknél, a több mint 2000 négyzetmétert érintő munkáknál a mérési hibahatárt meghaladó eltérés a vállalkozó által elvégzett és az önkormányzat által kifizetett munka között nem tapasztalható. Az eredeti megrendeléseket követően többletmunkákat igénylő egyedi műszaki tényezők, valamint lakossági és képviselői kérések merültek fel, melyeknek minden esetben lehetőségeink szerint igyekeztünk, illetve igyekszünk eleget tenni az eredeti megrendelések módosításával, illetve kiegészítésével. Minden esetben csak a ténylegesen elvégzett munka került a vállalkozó részéről kiszámlázásra és az önkormányzat részéről kifizetésre, azaz túlszámlázás egyetlen alkalommal sem történt.

Külön ki kell emelnünk, hogy Hadházy Ákossal ellentétben a Hivatal az ilyen munkák felméréséhez nem mérőszalagot, hanem hitelesített, és rendszeresen újrakalibrált tolómérőt használ.

A parkolók építésénél teljesen természetes, hogy nem egyforma a fajlagos ár, mert minden parkolónál más az alap adottság (talajszerkezet, közművekkel való ellátottság). Ezen felül más a m2 egységára az aszfaltos, a beton, a térkő, és a gyephézagos vagy murvás parkolónak. Tehát alkalmasint több db parkoló kevesebb forintba kerül, mint a kevesebb parkoló. Más a műszaki tartalom, ennél fogva az ár is különböző.

Hadházy Ákos másik vádja, hogy a kispesti önkormányzat azért vett fel hitelt, mert az „lehetséges bevételi forrást jelent a politikusok számára”, szintén valótlan.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a fejlesztési hitelfelvétel és annak felhasználása szigorú ellenőrzési folyamaton, részletes indoklással, a Magyar Államkincstár és Magyarország kormányának engedélye után használható fel. Ennek eleget téve kapott 1 milliárd forint fejlesztési hitelt az önkormányzat, melyet három év alatt meghatározott célokra, óvoda-, bölcsőde-, iskola-, szociális és egészségügyi felújításokra fordított.

Az önkormányzat hitelfelvételi kérelmét a Magyar Államkincstárhoz kellett benyújtani, a Kincstár jóváhagyása után Kormányengedélyezésre került sor, ami megtörtént. A hitelt a részletezett feladatokra és ütemezésben hívhatta le az önkormányzat. 2017-ben 485 milliót, 2018-ban 210 milliót és 2019-ben 305 milliót. A 2017. évi költségvetés egyensúlyának biztosításához került már az eredeti költségvetésbe 800 millió Ft pénzmaradványigény bevétele betervezésre a hitelfelvétel mellett. A 2016. évi zárszámadásról szóló 23/2017(V.29) önkormányzati rendelet 5.§.-ában bemutatásra került, hogy az 1,4 milliárdos pénzmaradvány nagy része már a költségvetésben tervezésre került kerületi fejlesztési kiadásokra, a többi áthúzó kiadásokra kötelezettséggel terhelve volt, és mindössze 300 millió Ft került Fejlesztési Tartalékba, előre nem látható kiadásokra vagy pályázatok önrészéhez kiegészítésre.

A hitelt szociális, köznevelési, közoktatási egészségügyi, kulturális és sportcélú épületek és ingatlanok felújításához és fejlesztéséhez vette igénybe Kispest Önkormányzata. A pénzmaradványt elsősorban közterületi fejlesztésekre, így játszótér, park, úthálózat és a Wekerlei Kispiac finanszírozására, és az előbbiek kiegészítésére fordította a kerület.

Összességében tehát ebben az esetben is megállapítható, hogy Hadházy Ákos képviselő nem mondott igazat.

A kifejezetten valótlan és félrevezető, sok helyütt hamis látszatot keltő állítások miatt Kispest Önkormányzata úgy döntött, hogy Hadházy Ákos képviselővel szemben jogi eljárást kezdeményez, és ennek keretében polgári pert indít ellene, valamint mindazon sajtótermékek és tartalomszolgáltatók ellen, amelyek az önkormányzat előzetes közleményét figyelmen kívül hagyva, megkeresésünket mellőzve vették át a képviselő valótlan állításait.

Budapest, 2019. december 19.

Kispest Önkormányzata

Érdekel minket a Te véleményed is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük