Lencsevégen az „őrzők vára”

A Kulturális Örökség Napjai és a Wekerle 110 rendezvénysorozat alkalmából nyílt meg Mészáros Gábor fényképész a XIX. kerületi Rendőrkapitányság épületét bemutató fotókiállítása a Petur utcai Wekerlei Kultúrház és Könyvtárban. Az Őrzők vára című kiállítás képeit november 7-ig az intézmény nyitvatartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A képre kattintva galéria nyílik. (8 kép)

A házigazda intézmény vezetője, Szabó Mária köszöntőjében arról beszélt, hogy a kiállítás része annak az ünnepi programsorozatnak, amelyet a 110 éves Wekerle alkalmából szerveznek, illetve az intézmény ezzel csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez.

Kispest országgyűlési képviselője, az országgyűlés alelnöke, Hiller István beszédében azt fejtegette, hogy vannak olyan épületek, amelyekbe szorongással lépünk be. Ilyen lenne a kerületi rendőrkapitányság „százados” épülete is, ám az ott dolgozók és a közvetlen személyiségű kapitány egy olyan polgárbarát, nyitott hatóságot működtet itt, amely feledteti ezt a szorongást. Hiller István hangsúlyozta, ezért is fontos, hogy Kispest is csatlakozott a Magyarországon 1997 óta létező Kulturális Örökség Napjai programhoz, mert ez jó alkalom arra, hogy olyan épületekbe is bejussanak a városban élők, amelyeket egyébként csupán kívülről csodálhatnak meg.

Hiller István gondolataihoz kapcsolódva Plánk Róbert r. ezredes, kapitányságvezető elmondta, a kapitányság épületét kérésre szívesen megmutatják az érdeklődőknek, hiszen az 1912 októberében átadott, még ma is patinás épület az elmúlt évtizedekben kívül-belül megújult, jól megőrizte eredeti arculatát, de ezzel párhuzamosan belül a kor minden igényének megfelel. A tetőtér beépítése után jelenleg már három szinten folyik a munka, és nemcsak a rendőrségnek, hanem a XVIII. és XIX. kerületi ügyészségnek is bázisa. A szolgálati idejét 25 évvel ezelőtt itt kezdő Plánk Róbert megemlékezett a kapitányság első vezetőjéről, Peregriny Sándor rendőrtanácsosról is. A most kiállított képek olyan részleteket mutattak meg, amelyeket bár minden nap látunk, mégsem vettünk eddig észre – tette hozzá.

Az épületet igazán jól ismerő Nagy Attila építész a Wekerlei Építészklubból beszédében méltatta az elődök törekvéseit, hogy száz évvel ezelőtt az Állami Munkástelep–Wekerletelep közelében, az akkori Sárkány utca és a Hungária út kereszteződésénél, egy kétemeletes, gyönyörű palotában kapott helyet a kispesti rendőrség. (A díszes épületet Schodits és Eberling építész tanárok tervei alapján a Pollatsek és Epstein cég építette a pénzügyminiszter tárcája terhére, mintegy félmillió korona költséggel.)

Ez azon kevés fővárosi épületek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti funkcióját, azaz a rendőrségnek épült, és jelenleg is rendvédelmi munka folyik a falak között. Az eredeti épület nem csupán az „őrzők vára” volt, hanem inkább egy rendőrpalota, hiszen az irodákon kívül a második emeleten a vezetők és a munkatársak némelyikének lakásait is kialakították. Az épület egyetlen „fájó hiánya” a koronás címer, illetve az óra, amelyek az átépítések során „lemaradtak”.

A kiállításra került húsz képről elismerően szóló Nagy Attila elmondta, a korábban természetfotózással foglalkozó Mészáros Gábor állapotrögzítésnek szánta képeit, de érzékeny látásmódja miatt ezek a képek már nem csak egyszerű dokumentációk, olyan részletekre mutatnak rá, amelyeket nem láttunk meg eddig. Az építész remek választásnak ítélte a fekete-fehér technika alkalmazását is.

Érdekel minket a Te véleményed is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük